Hétvége Batuban: paragliding, hot spring

Mire Malangba értem, már rég meg volt eszelve a 4-hetes tervezetem a hétvégékre. Már rég utánajártam mit érdemes és mit szeretnék megnézni Malang körül. Mivel az első hétvégét a legnehezebb megszervezni, ezért arra nem gondoltam olyan nagyot, csak azt, hogy megnézek pár templomot, és meglátogatok egy-két nevezetességet az északra fekvő kis faluban, Batuban és a környékén. Említettem már, hogy itt Javán nem olyan nagyon könnyű hétvégi túrákat szervezni egyedül. Szóval mindenképp szükségem van útitársra, lehetőleg egy helyi kísérőre, mert egy másik külföldi ugyanolyan satnya esélyekkel indul a kis kalandok szervezésében, mint én. Aztán mintegy isteni jelként rábukkantam az interneten a helyi specialitásra, a paraglidingra. Ahogy elnézegettem az elegánsan lebegő paplanernyőket a képeken, tudtam, hogy itt van, ez az amire vártam; a lehető legjobb program a hétvégre. A templomok is szépek, de ez az, ami igazán felejthetetlen, és egyébként is rajta volt életem bakancslistáján. No meg, valahol el kell kezdeni, mielőtt bázisugrok egy helikopterből. Szóval neki is kezdtem az útitárs keresésének az interneten, ugyanis a nyelviskolában főleg anyukákkal dolgozom, így mivel Indonéziában a szombat is munkanap, ők az egyetlen szabadnapjukat a családjukkal töltik, és egyébként is ritka, hogy a nők valami extrém sportot űznek. De szerencsére az egyik tanár viszont nő létére odavan az extrémsportokért, így leszervezte nekem a paraglidingot, és úgy tűnt az idő is kedvezni fog. Hellyel-közzel még mindig tart az esős évszak, és csak tiszta, szeles időben lehet repülni, úgyhogy azért izgulnom kellett, hogy minden stimmeljen az idővel is. Mivel nekem a szombat is szabadnap szerencsére (nem tudok elképzelni rosszabbat, mint, hogy csak egynapos a hétvége, ezért kiegyeztem velük, hogy tovább maradok, csak hadd kapjam meg a szombatokat így nagyobbszabású, messzebbi hétvégi programokat is tudok szervezni), ezért aznap szervezkedtem, majd találkoztam egy couchsurfinges lánnyal, Ikeuvel, aki elvitt egy helyre, ami erősen emlékeztetett a popcornerre: a helyet alkoholszag, a frissen pattogtatott popcorn illata és cigifüst egyvelege lengte be. Erre egészen honvágyam lett, amit aztán korrigáltam egy kis tradicionális indonéz kajával, és egy javai táncelőadás megtekintésével. A táncelőadást ráadásul egy gamelán zenekar kísérte, ami a tradicionális indonéz hangszer. Aki kíváncsi a hangzására (nagyon kísérteties szerintem és a dallamok és olyan furcsák) az járjon utána jútyúbon. A tradicionális zeneszámok után átváltottak holland haknira, amit a nyugdíjak holland turisták felettéb élveztek és fennhangon énekelték a nótákat. Mintha hirtelen valami vidéki lagziba csöppentem volna...

 A malangi popcorner

 Tradicionális étterem

 Cumi Asam Manis és Cah Kangkung - már kenem vágom akajaneveket indonézül

Másnap egy couchsurfinges srác, Lanjar vett fel a motorjával a házamnál, más közlekedési eszköz nem is jön szóba, ha a városon kívül menne az ember, így mindig másokra kell hagyatkoznom. A városban a motorozás néha életveszélyesnek is minősíthető az elmebeteg közlekedés miatt, bár ez Malangban nem annyira vészes, mint Sukabumiban volt, ugyanis itt vannak közlekedései lámpák. Azonban, ha az ember kiér a városi forgalomból, akkor felgyorsul a tempó, a hajamba kap a szél, és csak szeljük az utakat és kerülgetjük a többi motorosat pálmafákkal, banánfákkal és rizsföldekkel szegélyezett utakon. Így ha választhatnék, 2 órásnál rövidebb utakra mindig a motor hátsó ülésén mennék, fantasztikus élmény, egyben ettől függetlenül azért minden körülmények között veszélyesebbnek ítélném meg, mint a paraglidingot. Reggel megálltunk a közeli falu, Batu főterén, ahol vettünk friss tejet (ilyenhez se jut hozzá minden nap az ember lánya Javan), és miután kinyertem belőle az összes kálciumot és bátorságot, elindultunk a paragliding hely felé, hegynek fel. 

Bár úton-útfélen pálmafákba lehet botlani, tévhit, hogy itt nincsenek fenyők. Egy fenyőerdő közötti szerpentinen vezetett az utunk egy ideig a csapott hegytetőre, ahova a helyiek vagy környékbeliek nem csak a paragliding miatt mennek, hanem csak a kilátás miatt vagy nézni a szállingózó paplanernyősöket. 

 

 Benzinárus

 

Miután sikerült megtalálni az oktatót, akivel megyek, mondta, hogy 5 perc múlva állajak készen. Igazából ekkor kicsit izgatott voltam, főleg amikor kiderült, hogy nem is az eredeti oktatóval, hanem az egyik angolul egy mukkot nem beszélő csávóval megyek majd. De nem indult be vészesen a vegetatív idegrendszerem, felöltöztettek, megmondták, hogy kezdjek tempósat sétálni aztán egyszer csak el fog fogyni a lábam alól a talaj, mert felkap a szél. 

Így is történt, simán ment minden, egy pillanat múlva már lebegtem is, és úgy éreztem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ez. Semennyire nem izgultam már, csak lebegtem és dokumentáltam. Jó volt a szél, úgyhogy több mint 15 percig fenn voltam a levegőben, ez nem mindig adatik meg mindenkinek. Mondták is, hogy kemény vagyok, hogy nem viselt meg, sokan remegnek, szédülnek vagy hánynak, ha ilyen hosszúra nyúlik az első repülésük. De én frissen, üdén és büszkén hagytam el a helyszínt. Mégsem mindennapi, hogy az ember elruccan tandemrepülni egyet Indonéziában.

Ezután lazításképpen hosszú ebédszünetet tartottunk, ahol kelet-jávai specialitást ettem, nasi pecelt, ez a szokásos adag rizs, melyhez párolt zöldségek járnak csípős földimogyorószószban. Csak azt nem tudom, mi a különbség a lotek, a gado gado és a pecel között, mert nekem mogyorószószos zöldségnek tűnik az összes.

Utána kérésemre felkerestük az „Air Panas Cangar”-t, ami egy természetes termálvizes több medencéből álló szabadtéri fürdő, fenn a hegyekben, a semmi közepén. Én azt hittem közel van és könnyen megközelíthető, de tévedtem. Egy több mint 30 perces szerpentines motorozás után találtunk a helyre, magunk mögött hagyva több kis hegyi falut. Gyönyörű látvány volt, ahogy már a felhők szintjén voltunk, hűvösen csípős volt a levegő, nem úgy, mint az alig a tengerszint felett fekvő indonéz városokban, és végre nem fulladoztam a kipufogógázokból. Ami viszont megdöbbentő és egyben vicces volt a hegyi kis faluban, az az, hogy minden ötödik hát tetején kiraktak egy feliratot az eredeti tetőcserepektől eltérő színű cserepekkel a tetőkön, amin ez állt: „2 anak cukup”, ami azt jelenti: 2 gyerek elég. Érdekes kis propaganda, vagy esetleg mindennapos éles emlékeztető maguknak, hogy ha nem akarják az életszínvonaluk esését, tessék megállni a két porontynál. 

Na de visszakanyarodva a termálfürdőhöz, jó meleg víz volt, mint a Széchényiben, és marha jól esett egy ilyen sportos nap után kiáztatni magam. Bár a hely tömöttebb volt, mint gondoltam, annak ellenére, hogy a semmi közepén volt; mégis én voltam az egyedüli fehér turista, a bulé, megesik az ilyesmi, úgyhogy már megszoktam. Ezért jól fel is készültem: holott egy európai fürdőbe biztos bikiniben mennék, itt már alkalmazkodva a helyi standardokhoz, és hogy elkerüljem a még kényelmetlenebb mutogatást és sugdolózást, sortban és pólóban fürödtem. Azért így is legalább 20 szempár tekintetét éreztem magamon, de már tényleg kezdek hozzászokni. Sukabumiban főleg, itt Malangban kevésbé, mert sok az egyetem, és akadnak nem ázsiai diákok is. 

Ez a testünket szemérmesen eltakarjuk elv olyan vicces látványhoz vezetett, hogy alig bírtam ki nevetés nélkül. A kültéri zuhanyzónál szappannal mosakodtak, de ruhában. Hogy ennek így mi haszna van azt nem tudom, de mindenesetre vicces látványt nyújtott.

Miután kiáztattuk magunkat Lanjarral, hazafelé vettük az utunkat Malangba, de egy defekt miatt megálltunk egy útszéli szervizben (majdnem minden sarkon van egy), és én türelmesen vártam a mellette levő kis étkezdében, ami olyan tipikus kiskocsis étkezde, ahol csak egyféle ételt lehet kapni. Nem voltam éhes, úgyhogy csirkés tésztát nem ettem, de az asztalra ki volt téve hurkapálcára tekert spirál alakú valami, ami engem egy mini kürtőskalácsra emlékezettett, s épp valami édességre vágytam úgyhogy bátran beleharaptam az édes piskótának kinéző spirálba, mai igazából spirális rántott máj volt. Ilyen nagyot sem csalódtam még indonéz ételben, borzasztó volt… Ezzel a nem túl kellemes kulináris élménnyel végződött az egyébként több mint kellemes hétvége. 

 Úton visszafelé