Bandung kétszer

Ez most egy kicsit a múltba tekintős poszt, Nyugat-Jávai hétvégéimről még áprilisban, csak eddig mindig halogattam, hogy írjak róla. De ami késik nem múlik, még most, amíg van nálam számítógép és a memóriám nem mossa el teljesen az emlékeket, addig gyorsan megemlékezek a Bandungban tett látogatásaimról.

Három olyan hétvége is adódott, amikor teljesen egyedül, vagy Tirával ketten voltunk Sukabumiban, mivel a többiek már vagy még a három hetes körútjukon voltak, de nekünk dolgoznunk kellett (már amikor). Így Bali előtt, és Bali után is eltöltöttem egy-egy hétvégét Bandungban, ami Jakarta és Surabaya után a legnagyobb és legnépesebb város Jáván.

Mind a két alkalommal Couchsurfingen kerestem vendéglátókat, akik az adatlapjuk szerint fogadnak embereket. Először Dede, egy 28 éves srác fogadott be magához, illetve a családjának a házába, ahova visszaköltözött. Elég érdekes a családi státusza, miután megérkeztem kiderült, hogy van egy 6 éves lánya, aki a kezdetek óta vele lakik, az anyukája pedig Jakartában dolgozik.  Mivel épp akkor hétfőn munkaszüneti nap volt, ezért látogatóba jött a protestáns exfelesége, sőt, azt is megtudtam, hogy a szülei is igazából elváltak, mégis egy házban élnek, mert úgy egyszerűbb. Tehát gyakorlatilag két szétvált házaspárral laktam egy házban, de ennek ellenére semmi fagyosság vagy feszültség nem volt a légkörben. Mind nagyon kedvesek és befogadóak voltak velem, főleg az apuka, aki nagyon örült, hogy végre valakivel beszélhet angolul és elmesélheti élete kalandját, hogyan dolgozott egy luxushajón a Karib-tengeren vagy hogyan kapott ösztöndíjat Kanadába. Az anyuka egyáltalán nem beszélt angolul, de annyit tudtam róla, hogy tanár. Aztán egyszer rákérdeztem miylen tanár, és kiderült, hogy angoltanár. Ezek szerint ezért beszélnek ilyen kevesen angolul ebben az országban... Kínos. Tudta, hogy nem beszélek indonézül, mégsem tudott angolul egy mondatot se intézni felém, hanem kénytelen volt nézni ahogy feszengő fejet vágok, és mint egy mantrát ismételgetem, hogy "saya tidak mengerti", ami azt jelenti indonézül, hogy "nem értem". Dede kivett két szabadnapot, egyébként hétfőtől vasárnapig dolgozik, tehát nincs hétvégéje, még elképzelni is szörnyű.

Vasárnap kis késedelemmel nekiindulva felkerestük a bolhapiacot, ahol sikeres volt a látogatásom, de nem árulhatom el, hogy miket vettem, mert elrontaná a meglepetést egyeseknek. Annyit elárulhatok, hogy az alkudozás már egészen jól megy.

Laza hétvégénk volt, a városon belül mozogtunk, sehova nem siettünk, szóval kávézókat látogattunk, tenger gyümölcseit ettünk, illetve szundanéz kaját is kipróbáltam, ami banánlevélbe tekert kis csomagokból állt, mely balról jobbra tofut, tonhalat, és rizst tartalmazott. A banánlevélben párolás egy extra ízt is ad neki, tehát nem csak a kinézet, vagy tradíciók miatt van ilyen csinosan becsomagolva. 

 Szundanéz ebéd

 Egy kávézó a hegyekben, gyönyörű kilátással, időszakos kiállításokkal, amolyan art café.

 

 Ez egy kávézó, fenn a hegyen Bandung északi részén; ahol talán életemben először szembesültem azzal, hogy nem tudom értelmezni a kortárs művészetet, angol fülszövegek ide vagy oda. Képek alább. Ha van ötleted az értelmezésről, írd meg nekem, kíváncsian várom. A koncepció, hogy a horgászsapkás ázsiai fickó minden műalkotásának a középpontja, egészen szürreális módon. Sajnos nem tudtam több alkotást lefotózni, de így is '"átjön" az üzenet. Vagy mégsem?

 Egy pucér fehér hölgyemény nyakában ülve, kólásüveg távcsőből kukkolva, sárga  sportcipőben.

 Fényreklám önmagáról egy másik, feltehetően jelenkorban élő hölgy realisztikus festménye mellett, amire mindenféle multimédia szemét van felragasztva.

 Dede, a vendéglátóm, és a hatalmas adat garnélarák.

 Én a tenger gyümölcsei sült tésztával.

Szombaton még egy buliba is eljutottunk, amiben ugye Sukabumiban nemigen lehetett részünk, ezért legalább triplán annyira örültem egy kis kimozdulásnak itt, mint otthon egy átlagos bulizós péntek estének. Egy baj volt csak a bandungi éjszakai élettel, mégpedig az, hogy a választások miatt a polgármester hozott egy olyan rendeletet, hogy minden bulit éjfélkor be kell fejezni, így minden vendéglátóipari egység is bezár. Ezt egészen nehéz volt elhinnem úgy, hogy a Southbank nevű divatos hely, Tomorrowlandes zenével, tömve volt emberekkel. Oké, mozdulni azért lehetett, de több száz bulizni vágyó ugráló fiatal volt ott, és javában tartott a buli éjfél előtt 5 perccel, így el sem tudtam képzelni, hogy megy ez, egyszer csak kitessékelnek mindenkit? A buli csúcspontján beraknak egy Enya számot, hogy magunktól menjünk el? Aztán végül is Enyát nem vállalták be, de az pumpálós taposós elektrót lecserélték Coldplayre, aztán a búcsúszám  után kiábrándító fények fel, zene le, pult bezárt, és ugyan nem rúgott ki senki senkit, lassan elszivárogtak az emberek, vagy éppen egyes lányok platformcipőben botladoztak. Indonézia borzasztóan ellentmondásos hely, míg Sukabumiban az a törvény, hogy sehol nem lehet egy sört se eladni, és szinte mindenki, minden helyzetben gondosan elfedi magát, addig Bandungban ott van a másik véglet: lányok, akik nemhogy hijab nélkül mutatkoznak, hanem egytől egyik feneküket épphogy eltakaró feszes ruhában, 25 centis platform magassarkúban, és totál részegen. Ami furcsa, hogy az arany középutat alig lehetett felfedezni a tömegben. Persze Bandungban is ugyanúgy muszlim a nagy többség, de itt van éjszakai élet, ha csak éjfélig is, ahol a lányok és a fiúk ezek szerint kibújhatnak a bőrükből. 

 Az éjszakai élet egyik központja ez az utca, fotóról egészen európainak néz ki. A modernebb, nagyobb városok inkább szeretik majmolnia  nyugati városokat és kultúrát, de a központtól távolabb eső városrészek továbbra is hamisítatlanul jávainak néznek ki.

 Sörpiac, na ilyen se fordulhat elő Sukabumiban.

 Party, és találkozás más bulékkal (hollandok a háttérben)

 Ipari környezet, jó dizájn, akár egy népszerű Budapesti hely is lehetne, leginkább az Ötkerthez hasonlított.

 És a hely szigorú szabályzata

Másnap egy egész napot azzal töltöttünk, hogy felkutassuk a tökéletes szülinapi ajándékot testvéreimnek, tehát boltból boltba mentünk, és iszonyúan kifáradtunk a végére. Többször benéztünk egy-egy distroba is, ami a "distribution store" fogalmából ered. Ezek kisebb ruhaüzletek, helyi tervezőktől, és egy jó magyar hipszter eksztázisba esne a kínálattól és az áraktól. Jóval olcsóbb, mint a magyar dizájnerek boltjai, jó minőségű, és a ruhák is nagyon jól néznek ki, úgyhogy igen mérsékelnem kellett magamat, hogy ne vegyek semmit, de sikerült. 

Az egyik distro

Még korábban ráakadtam az interneten egy blogra, amikor információt kerestem a kis kerámiás faluról, amit egy bandungi egyetem kerámiatervezés szakának a tanára vezet. Szóval felvettem vele a kapcsolatot, és hogy a kerámia iránti rajongásomnak is hódoljak éltem a lehetőséggel, hogy meglátogassam a műhelyét, amikor meghívott. Itt már hasonló stílust, és célokat érzékeltem, mint otthon, ő nem a koreai boltokba csinált Hello Kitty bögréket, hanem ízléses termékeket az ember konyhájába, vagy saját darabokat, amiket vagy elad vagy nem, illetve megrendelésre tervez és kivitelez kisebb mennyiségben. 

 

 Ha kérdezik majd, van-e indonéz keramikus haverom, ezentúl igennel válaszolhatok.

 

Összességében, Bandung igazi nagyváros, és a tradicionálisabb kisvárosokkal ellentétben itt jobban jelen van a nyugati kultúra, az ételekben, az öltözködésben, az épületekben, a szórakozóhelyekben és még sorolhatnám. Szóval a mi kisvárosunk után felüdülés itt meginni egy jó café lattet, vagy mint ahogy otthon csináljuk, a péntek estét nem bezárva, hanem egy kiülős sörözős helyen tölteni.

Ezért amikor megint akadt egy szabad hétvégém, amely alatt eredetileg valami nagyszabású vulkánmászást vagy nemzeti parkot terveztem meglátogatni, de miután nem akadd ebben társam, egyedül maradtam és kénytelen voltam lemondani a terveimről; akkor ismét Bandungba mentem, egy sráchoz, aki már a múltkor is szívesen fogadott volna, de nem volt éppen otthon. Így írtam neki, és szívesen látott. Ő a többséggel ellentétben autóval közlekedett, mert a szülei nem engedték, hogy motorozzon (haha).

 A fuvar Bandungba -  nagyfőnök, Anggy és Jeje a mindig tettre kész sofőr. Éppen szundanéz étteremben gyűjtünk energiát a dugóban üléshez.

 Andre, a második hostom

 A kávé biztos azért volt háromszor annyi, mint máshol, mert ilyen kilátást kap cserébe az ember.

 Olyan esők voltak Bandungban, hogy ezúttal nem bántam, hogy nem motorozunk.

Már az első kávézásunkkor bonyodalmak akadtak, hiszen Andre azt a hírt kapta, hogy a hosszú hétvége miatt mind a szülei, mind a testvére elutaztak, és üres lesz a ház. Nem értettem miért vág ilyen gyászos képet, ezért viceskedve megkérdeztem, hogy "Akkor házibuli ma nálad?" amire el se mosolyodott, így tudtam, hogy valami nincs rendben. A történetei, a viselkedése, és a netes adatlapja alapján se tűnt szigorú muszlimnak, de aztán kiderült, hogy azért mégis ad annyira a szülők és a környék nyomására, ami miatt nem aludhatok a házában, ha csak mi kettem vagyunk ott, még úgy sem, hogy értelemszerűen külön szobában alszunk. Meg akárhol is voltunk, egy kávézóban, az erdő közepén, vagy úton, mindig figyelt arra, hogy elmenjen ötször imádkozni egy nap, szóval végülis mélyebben vallásosnak bizonyult, mint amilyen benyomásom volt róla először. Így az utolsó pillanatban felhívta a lány csoporttársait, akik egy koliban laknak a belvárosban, közel Bandung legnagyobb egyeteméhez, az állatkert mellet. A kolit nem úgy kell elképzelni, mint otthon, ez igazából egy sok kis szobás ház szerény felszereltséggel, közös fürdővel és konyhával. Egy igazi labirintus volt a környék, egy méter széles kis, tömött utcák; teljesen olyan, mintha valakinek az előszobájában sétálnál, és csak az ott lakók mászkának ezekben a negyedekben, így nagyon megbámultak lépten-nyomon, amikor egyedül mentem oda- és vissza a házba. Persze ez elsőre nem ment, hiába igyekeztem megjegyezni az utat, nincsenek olyanok, hogy utcanevek, meg házszámok, csak van egy "blokk" és azon belül van valahol a ház, így útbaigazítást se tudtam kérni. Az egyik lány éppen hazalátogatott, ezért megkaptam a szobáját, ahol végre kaptam az alkalmon, hogy kipróbáljam, hogy nézek ki hijabban. 

 

A kolesz, vagy inkább boarding house

A hijabos magyar

Mivel a hely az állatkerthez közel volt, azért amíg Andrénak egyetemi focimeccse volt, addig adta magát, mint remek időtöltés. Egy kicsit nagyobb volt, mint a Budapesti, sajnos egyáltalán nem volt külföldi-barát - nem volt térkép, angol információk, leírások, s bizony van nlhány állat, aminek szívesen olvastam volna az angol nevét, mert oké, hogy kígyó, meg madár meg majom - na de milyen? A legkalandosabb dolog, ami ott történt velem az az volt, hogy éppen a világ legcukibb majmát akartam lefotózni a ketrecében, kamerámat közel tartva. Mivel dupla rács mögött volt, és úgy gondoltam nem olyan hosszúak a karjai, ezért hiába vagyok annak tudatában, hogy nagyon lopósak, úgy gondoltam lehetetlen, hogy kikapja a kezemből. De mégis egy pillanat leforgása alatt elvette, a pántjával, és utánakaptam, ettől megijedt és eldobta, és a nagy erőtől el is szakadt a pántja, és egy keskeny párkányon landolt, épphogy nem esett bele a folyóba, és még az eséstől se ment tönkre. Egy pillanatra szívrohamot kaptam, de utána úgy éreztem, én vagyok a világ legszerencsésebb embere, hiszen szimplán megszerezhette volna a kamerámat, vagy beledobhatta volna a folyóba, vagy tönkremehetett volna az eséstől. De máig remekül működik. Most pedig következzen a best of állatkert - avagy a legaranyosabbak, legrondábbak vagy legérdekesebbek. 

 Kismackó

 Komodói sárkány - csak Indonéziában!

 Belőlük se láttam még ennyit

 A legaranyosabb díjat pedig nálam a bébitapír és anyukája nyerték

 A legrondább - sajnos a fotó nem adja vissza, de kopasz fejém egy - két szertágazó ősz hajszál volt, és jajj... nagyon randa.

 A legkecsesebb

 Íme a tolvaj!!

 Siesta

Van egy kis apród?

 Just chillin'

A második legaranyosabb - bébizebra

Esténként Andéval ázsiai konyhában utaztunk. 

A thai kaja csodálatos volt, tom yam levest ettünk, ami ilyen savanyú leves, van benne citromfű is, és tenger gyümölcsei úsztak benne (még mindig nem unom). 

A kínai kaja pedig egyáltalán nem olyan volt, mint az otthoni gyorséttermekben, ezen gondolom senki se lepődik meg. De míg otthon a legolcsóbb ételek egyike, addig itt a kínai étterem drágának számít. A városban van külön kínai negyed, mint az összes nagyobb városban Javan, de azért azon meglepődtem, hogy a nagy kerek asztaloknál kizárólag legalább 7 fős kínai családot ették fel az étlapot, ami egyébként meglehetősen gazdag volt, vagy 200 féle ételből lehetett választani. Így eléggé idegennek éreztük magunkat Andéval, mintha valami kínai szülinapba rondítottunk volna bele, ráadásul csak ketten voltunk a népes társaságokkal ellentétben. 

Mivel mondtam Andénak, hogy valami szabadtéri proramra vágyom, hogy kiengesztelődjek az elmaradt vulkánmászás miatt, akkor elvitt egy hegyre Bandung közelébe (a hely nevét sajnos elfelejtetem) ahol olyan 3 órát túráztunk az erdőben. Azonban a friss eső és erdőillat helyett folyamatosan a benzingőzt éreztem, hiszen az indonézek olyannyira nem szeretnek gyalogolni, hogy teljesen természetes, hogy az erdő közepére építenek egy kő-ösvényt, amin félpercenként motorosok húztak el, akik sokszor minket kérdeztek szeretnénk-e egy fuvart. Nem értettem az egészet, nálunk ilyen egyálatalán nem történik meg egy túraösvényen, és senkinek nem jutna eszébe sem. Nagyon idegesítő volt, hogy esett, nagy erőkkel védtem a cipőmet a beázástól, de akárhányszor motor zaját hallottunk, nekünk kellett félreálni az ő útjukból, s még le is fröcsköltek sáros vízzel. Szóval nem volt igazán természetközeli élményem, de azért gyönyörű volt, és mindenképp újra belevágnék. Még majmokat is láttunk, ugyan csak messziről, de ott voltak, mint természetes élőhelyükön. 

 Ott a majom!

Vasárnap kis késedelemmel nekiindulva felkerestük a bolhapiacot, ahol sikeres volt a látogatásom, de nem árulhatom el, hogy miket vettem, mert elrontaná a meglepetést egyeseknek. Annyit elárulhatok, hogy az alkudozás már egészen jól megy.Ezután még egy könyvesbolta is benéztünk, ahol meglepődve vettem tudomásul, hogy a bestellerek szinte kivétel nélkül a szerelem és a muszlim vallás összeférhetőségéről és gyakorlásáról szóltak. Ezen felül ami még sokkoló volt, hogy a regényeik, és a bestsellerek mindegyike (!) nagy betűmérettel írott, képekkel és illuszrációkkal teli könyv volt, rendes, kis nyomtatott betűs, vastag regényeket csak egy külön szekcióban láttam. 

 Follow your prophet, find your true love!

Bandungi látogatásom másik fényponta az a martabak volt, amit második este ettünk. Ez egy helyi specialitás, nyúlós, édes, vastag amerikai palacsontára hajazó tésztából készült édesség. Szóval ezt a nehéz, agyoncukrozott, olajozott tészát beleöntik a serpenyőbe, megcukrozzák a tetejét, beledobálják a banánt (vagy amit csak kérsz bele), megöntözik cukrozott sűritett tejjel, befedik csokireszelékkel, és ebből két darab. A végén ezeket egymásra borítják, felszeletelik, és még jól megkenik vajjal a külsejét, ha eddig esetleg nem lenne eléggé hízlaló. Aztán rögtön lehet enni, melegen a legjobb. Ideális esetben nem egyedül eszed meg, eddig erre nem voltam képes, akármilyen finom is, de nagyon laktató. Extra: a háttérben szintén helyi specialitás, azaz egy meredő mellbimbójú ladyboy látható.