csazs: Viszlát Sukabumi, Hello Malang!

Rég adtam hírt magamról, mivel a többiek elmenetele és a rafting után felpörögtek az események, már csak másfél munkahét volt hátra a Malangba költözésig. Búcsúztam a tanítványoktól, többek között a szigorú iszlám iskola tanáraitól, és a gimis csoportomtól. Az utóbbi csoporttól volt a legnehezebb elbúcsúzni, úőgy érzem tényleg kialakult egy jó kapcsolat köztünk, szerettek, én is őket, és csomót fejlődtek angolból, ez érezhető volt, úgyhogy velük volt az első igazi sikerélményem. Visszaigazolásként tőlük még ajándékot is kaptam, egy batik ruhát vettek nekem. Kicsit majd még átszabom otthon, de alapvetően szépet választottak. :)

A gimis csoport, okosan a fénnyel szemben álltunk. :D

a főmuszlimok egy része

Mielőtt elmentek volna Tuuliék, még tartottak egy fotózást pénteken, hogy legyenek a cégnek promofotói, legalább 3 óráig tartott, de meglett a gyümölcse, egy hétre rá már ott virítottunk több tízezer brossúrán, és a nagy plakáton a suli előtt.

Az utolsó munkanap

Szóróanyag lett belőlünk

Indulásom előtti este elmentünk egy étterembe bűcsűvacsora gyannt, úgy volt, hogy boldog-boldogtalan ott lesz a munkahelyről, de végül is csak a "fontos szereplők" jelentek meg. A nagyfőnök Mr. Kurniawan, a kisfőnök Ferry, Anggy a lakótárs, Yuli a titkárnő /asszisztens / mindenes és persze Matt és Réka. Ha Matten valami furán néz ki, az azrt van, mert aznap volt egy indonéz fodrászatba hajvágáson, amit 5 perc alatt lebonyolítottak, és összevissza nyiszált, a végeredmény pedig nagyon indie-pop lett. Mivel már nicns mit csinálnia a marketing teamnek ők is hamarabb abbahagyják a gyakornokságot, Matt lelép Gili Air-re búvártanfolyamra, Réka pedig megkezdi hamarabb a hónapos utazgatását. A én hónapos utazgatásom alatt Tiával és Mattel fogok tudni találkozni, Rékával meg Budapesten, úgyhogy hármunk búcsúja során nem könnyeztünk patakokban.

Másnap reggel felkerekedtünk Anggyval és Jejevel a sofőrrel Bandungba, ahonnan a vonatom indult délután. Ahogy kihajtottunk a kis lakónegyedünkből, volt szerencsém elköszönni a fogatlan sípos férfitől, aki mindig segített motoros taxit vagy angkotot találni, és a forgalmat irányítani. Ő az egyik legkedvesebb ember aki tmegismertem, és mivel egy mukkot nem beszél angolul, de sokszor volt csevegős kedvében ezért arra késztetett, hogy próbáljak meg indonézül beszélni, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen a három hónapos gyakornokságom végére már egészen jól megértettük egymást. Laza tempóban is bőven időben odaérünk az állomásra, így még volt idő elkölteni egy utolsó nyugat-Jávai ebédet, egy frissen facsart mangó juice kíséretében. A vonatút gördülékenyen ment, délután 4-től reggel 8-ig utaztam, nem tudtam végigaludni az éjzsakát, de legalább volt konektor, és nálam volt a laptop, így filmnézéssel el lehetett ütni az időt. A vonatállomások és a kocsik (ahogy a kórházak is) sokkal jobb állapotban vannak, mint otthon. Amikor olyan 6 körül felébredtem, a mellettem ülő fiatal indonéz srác hűlt helyén egy kedves kis üzenet várt.

Malangban felvett a nyelviskola igazgatója, a leendő főnököm, akinek a házában vagyok most elszállásolva agyakornokságom idejére. Szóval most először életemben megtapasztalhatom, milyen egy idegen családnál lakni. Hatalmas házuk van, a legtöbb szobában még nem is jártam, de van egy emeleti rész, több szobával, ahol csak én lakom. A nagy pozitívumok: van forró (!) víz, bár ugyanolyan bödönös vödrös módszerrel lehet zuhanyozni, de legalább a víz kellemes hőmérsékletű és nem jéghideg, mint az előző házban. Ezen felül mindig van náluk frissen sütött /főzött indonéz kaja, úgyhogy nem kell annyit a boltba járni, vagy streetfood után szaglászni. Szerencsére a központban lakunk, és az iroda is a központban van, körülbelül 15 perc alatt elérhető a helyi tömegközlekedéssel.

Nem mintha nem lenne elég lehetőség, hiszen Sukabumival szemben Malang tele van jól kinéző éttermekkel, és kávézókkal, úgyhogy van kis listám a helyekről, amiket kis szeretnék próbálni. A hírek szerint lóhús saslikba, és marhabőrbe is bele lehet botlani, de ezeket az extrém ételeket inkább kerülöm. Így is el vannak ájulva tőlem, hogy mindent megeszek, és hogy látszik rajtam, milyen jóízűen eszem, és élvezem az indonéz ételeket, és ezt hatalmas öröm látni egy külföldin. Így van, hogy azon kapom magam, hogy vacsorázom (az indonéz családoknál általában nincs közös étkezés, mindenki akkor eszik amikor akar, és mindig van az asztalon étel), odagyűlnek az asztalhoz és csak mosolyogva néznek. Ezek szerint az evésem a legnagyobb attrakció esténként...

Mindennapi terüljterülj asztalkám a házban

A házban a főnök él a férjével, a lányukkal, a vejükkel, és a két éves kisfiukkal, tehát három generáció együtt. Nagyon kedvesek, de egyúttal aggódóak is, lassan dolgozzák fel, hogy már három hónapja itt vagyok, és nagyjából tudom, hogy működnek a dolgok. Van szemben a házzal egy bolt, ahova elmentem csokit venni, és úgy aggódtak, hogy utánam küldtéka bejárónőjüket. Amikor van idejük, igyekeznek a kedvemre tenni, és elvinni ide-oda. Így megnéztünk két templomot, az egyik Malangban, a másik pedig egy szomszéd faluban, Singosariban található (ez utóbbi sajnos már be olt zárva mire odaértünk, úgyhogy a kerítésre másztam csak fel).

A ház, balról a második az én teraszom.

A szobám - kicsit szoci panzió beütése van, nem? És a terasz, illetve kilátás a teraszról.

Én és Szefa (kiejtés alapján:)

Mrs. Desi, a nagymama, Szefa és én - a kötelező pózolás; mint alegtöbb indonéz ők is szeretnek dokumentálni...

Candi Badut - since 760! Az egyik legősibb hindu templom Indonéziában.

Szintén Hindu templom a 13. századból

A városról: Malang a második legnagyobb város Kelet-Jáván, 800.000-en lakják, a klíma itt is hűvösebb, mint például Jakartában, mert négy vulkán veszi körbe. Része volt az ősi hindu Mataram királyságnak, ezért a sok hindu templom a környéken; de nagyon érződik rajta a holland kolonizáció hatása is - az épületek, a holand nevű éttermek és kávézók, na meg a sok holland turista. Mivel közepes méretű város, sok zölddel, sok látnivalóval a környező térségben, így sokszor ide látogatnak a holland nyugdíjas turistk vagy fiatalok leróni tiszteletüket. Például szombaton voltam egy holland nevű kis bárban / kávézóban / kocsmában (na ilyen se fordulna elő Sukabumiban!), ami egészen emlékezettett a Popcornerre, hiszen itt is lehetett popcornt kapni, az alkohol,a kávé, a popcorn és a cigifüst egyvelegéről, mint hasonlóság nem is beszélve.

Houten Hand, az itteni romkocsma.

Rumah Makan Inggil, a tradicionális, holland turistákkal tömött étterem.

Cumi asam-manis és kangkung - azaz tinthal édes-savanyú szószban, illetve spenótszrű levél garnélakárral és fürjtojással (vagy valami kis tojással.)

Ezután egy helyi étterembe mentünk, ahol láttam végre jávai tradicionális táncot, gamelánnal (itteni tradicionális hangszer) kísérve, ezután pedig átváltottak holland haknira, ilyen hütte-zene, lagzi stílusban.

Most pedig következzen néhány kép a városról. A tömegközelekedés itt is angkottal történik, de itt az összes kék, így betűkód alapján lehet őket megkülönböztetni. Elég népszerű még a becak (pedicab), ami egy kis kocsi, amit hátulról hajtanak biciklivel. Maga a város modern, szépen karbantartott sugárutak, gondozott kertek, hatalmas körforgalmak, szép iskolák és hotelek, sok óriási pláza. De emellett megvannak azok a javai sajátosságok, amit Sukabumiban láttam, piac, kis kajabódék, tömeg, dugó, kosz, árusok stb. csak nem olyan mértékben, vagy nem a városközpontban.

A felirat: Ijen Boulevard

Angkot és becak

Egy modern város - vakvezető sáv, egyenesen a fába. És ez mindenhol ilyen. Kár érte... :D 10 métert se lehet megtenni, anélkül, hogy le kéne térned a járdáról egy óriásfa miatt.