Rafting és búcsúzás

Az utolsó hétvégénken, mielőtt Tira és Tuuli hazamentek, raftingolni mentünk, ami még régebben beígért kirándulás lett volna, de most iktatták be a szundanéz falu meglátogatása helyett (ami szintén érdekelt volna). Mindenesetre így utólag kifejezetten örülök neki, végre történt valami igazán mozgalmas hosszúnak tűnő napok-hetek után. Kb. másfél órig tartott, velünk két guide jött, ötletünk sincs miért, talán első blikkre gyengébbnek tűntünk, vagy alacsonyabbaknak, de velünk volt a boxos sofőr, és mi se vagyunk Rékáva azok a sikitozós lányok. Szóval látva, hogy nagyon élvezzük, kifejezetten igyekeztek még izgalmasabbá tenni, és direkt felborítottak, meg ezerrel eveztünk, hogy nekimenjünk köveknek, és beborították a sofőrt is háromszor. Megálltunk aztán fürödni egy kis szakaszon, ahol nagyon praktikusan körkörös irányban volt a sodrás, úgyhogy nme kellett félni, hogy messzire elvisz a víz. Az egyik raftingos vezető csávó felfordította a haját, amin szumóversenyt tartottunk, nagyon vicces volt. Természetesen nyertem, amikor rám került a sor. Haha

 A főnök (középen) csak a pózoláshoz öltözött be, nem vállalta be a raftingot.

 Nem tűnünk túl izgatottnak, pedig azok vagyunk

 Kis kókuszvíz a túra végén.

Viszafele menet egy platón.

Másnap megültük a búcsúvacsorát, ajándékoztunk egymásnak, és sokáig beszélgettünk. Másnapra nagyon beteg lettem, de megbeszéltük, hogy még reggel csinálunk közös fotót, ami úgy néz ki, hogy kócosan és lázasan ülök az ágyamban míg a többiek körémgyűlnek. Úgyhogy ezeket a képeket inkább nem teszem közzé... Mióta elmentek a többiek, nem történt semmi izgalmas, több órám van most egy hétig, de még így se tudok mit kezdeni magammal néha órákig, főleg úgy, hogy 3 napig nem volt internet. Mivel itt Sukabumiban nincs szóakozási lehetőség, ezért esténként főztünk egymásnak, szinte sírtam a gyönyörtől Réka magyaros húslevese és marhapörköltje után. Az biztos, hogy miután hazajövök legalább fél évig csak a magyar, illetve európai ételek szépségeiért fogom nap mint nap hálámat rebegni.

 Az utolsó vacsora - még együtt az öt gyakornok.

Lassan búcsúzom a tanítástól is, a maival együtt már csak négy munkanap van hátra. Az egyik legtanárnénisebb élményem a dolgozatiratás és javítás volt, egészen élveztem. Amúgy is ez a gimis csoport a kedvencem, és úgy érzem nagyon szeretnek, már most ki vannak borulva, hogy itthagyom őket szombaton. Már nagyon várom, hogy Malangban legyek, Bandungból egy kellemes kis 16 óra vonatút, mire odaérek. Malang mozgalmasabb és modernebb városnak tűnik, ahol már most úgy érzem szabadidős tevékenységek teljes tárháza vár, de úgy sejtem a munka is több lesz. Majd nemsokára tudosítok az első benyomásaimről.