Bogor botanikus kert és egyéb meglepetések

Bali után, amikor hazajöttem kiderült, két munkaszüneti nap következik, amit "elfelejtettek" mondani, és utána 2 hétig egy, azaz egy angol órát kellett tartanom, az összes többi lemondódott, ilyen-olyan érettségik, vizsgák vagy a választások miatt. Tehát elég sok szabadidőm volt, egy ideig élveztem, hogy végre, két nap súrú torrentezés után megnézhetem a kis sorozataimat az ágyban, és csak relaxálthatok, de pár nap után nagyon felerősödött a mehetnék érzésem. Főleg mivel Tira, amikor megtudta, hogy csak egy napot kéne dolgoznia a héten (mint nekem, de ezt akkor még nem sejtettem); akkor vett egy új repjegyet és Balin maradt (mázlista...). Szóval igyekeztem hasznosan tölteni az időt Sukabumiban. A panoráma étkezdéről és a vízividámparkos élményekről már írtam, a legközelebbi program, aminek egyedül vágtam neki, az a Bogorban található hatalmas botanikus kert meglátogatása volt. Mivel Bogor elég közel van, ezért minivannel közelítettem meg, de borzasztó volt a forgalom oda és vissza is, így majd megfulladtam a tömött kisbuszban. Az emebrek általában elég érdeklődőek, akiknek van némi bátorságuk és nyelvtudásuk, biztosan szóba elegyednek velem, amikor látják, hogy egyedül utazgatom (amit amúgy meglehetősen furcsának találnak.)

Rövidtávú buszos barátságok

Bár már voltam Bandungban is egyedül, couchsurfinggel, ezért nem ez volt az első, hogy egyedül vágtam neki a nagyvilágnak Javán, de most alakult úgy először, hogy egész nap csak magamra hagyatkozhattam. Navigációs képességeim ellenére, egyszer sem vesztem el (csak a botanikus kertben, de hát érthetetlen volt a térkép) odataláltam az állomásról, és vissza is találtam. Mivel hosszú volt az út, a botanikus kert bejárása épp elég volt egy napra. Itt kivételesen úgy tűnt, vigyáznak a környezetre, szépen karban volt tartva a több mint 80 hektárnyi terület. Így a kert nagyságából adódva nem csoda, hogy volt, amikor kicsit eltévedtem... Sajnos a híres Amorphophallus titanum (http://en.wikipedia.org/wiki/Amorphophallus_titanum) növényről lemaradtam, mert virágzás után csak lebomlik vagy eltávolítják. Mivel kevesen beszélnek angolul nem jutottam közelebb az igazsághoz, de a lényeg, hogy nem volt ott, ahol lennie kellett volna. Indonéziában található a legtöbb orchideafajta, így voltam orchideakertben is. 

Szelfi a legjobban kinéző trópusi növénnyel. Azóta láttam már botanikus kerten kívül is az út szélén.

Orchideakert

Hatalmas lehullott levél (és az új szandálom:)

Ezen a képen a fekvő pálmát láthatjuk (WTF?)

 Gigantikus levelek fejmagasságban

Óriásfák óriásgyökerekkel

Másnap, azaz vasárnap visszajött Tira Sukabumiba, így végre volt kivel kidumálni a mindennapi történéseket. Itthon mozizáson kívül igyekszem elkerülni a plázákat, de itt sajnos normális kávét csak a fánkos fanchisenál lehet kapni az egyik bevásárlóközpontban. Így eddig meg tudom számolni a két kezemen, hogy hányszor ittam kávét az itt eltöltött két hónap alatt, hiszen ha csak a langyos vízzel felhígított cappuchino por van, akkor inkább nem iszom, és kávé alatt a legtöbb indonéz ez utóbbit érti. Megtérült, hogy többször is mentünk a héten a fánkoshoz kávézni és órákon át beszélgetni, hiszen egy kis üzenettel leptek meg az ajándék fánkon:

 

Tira pedig azzal lepett meg, hogy áttette a japán angoltanítási melót későbbre, hogy visszajöhessen Balira, hogy egy darabig együtt utazgassunk, úgyhogy máris egy fokkal nyugodtabb és pozitívabb vagyok a több, mint egyhónapi körútammal kapcsolatban. Most, hogy több félig-medig egyedül töltött kis utazáson túl vagyok, biztos vagyok benne, hogy nem olyan jó egyedül barangolni, szállást keresni; jobb ha valakivel együtt lehet kiélvezni az új és ismeretlen helyeket és együtt oldani meg a problémákat.

Az egyik kedvencem, amikor a városban járok kelek, a plakátok és hirdetések tanulmányozása. Nem is fűzök hozzá kommentárt, ez akét kép magáért beszél. A jobboldali a kedvencem, közel a házunkhoz van ez a molinó és a csávónak hipnózis healing praxisa van. Az első képen pedig hiába néz ki úgy, mint egy szőrmesapka, á nem, az az illető haja. Megmosolyogtató, hogy a reklámok és plakátok diájnjait illetően mennyire más az itteni sztenderd. Még nem láttam olyan hirdetményt helyi cégtől, amit szépnek, izlésesnek vagy jól megdizájnoltnak tartottam volna, és ezek a két fotó csak a jéghegy csúcsa...

Ami elszomorít néha, az az állatokhoz való viszonyulás. Lehet nyulakat, egereket kapni a füstös tömött utcán kis ketrecekből, és a madástartásnak is iszonyú nagy kultusza van. Kifejezetten van olyan, hogy madárpiac, és ott lehet nekik magvakat venni, sőt egy nagy láda tele undorító rovarokkal, élő és eleven rovarokkal, amiből egy kis lapátkával mernek egy átlátszó műanyag zacsiba, és odaadnak egy zacskónyi élő undorító rovart a kedves vevőnek, hogy kényeztethesse kedvenc madárkáját. Érdekes lehet az árfolyam: 1 marék ízeltlábú = 1000 rúpia? Kicsit hülyén jön ki, ah odamegyek a madárpiac forgatagba és csak kattingatok a pink fényképezőgépemmel, úgyhogy erről a jelenségről csak távoli fotóm van.

A madárpiac

Szegény állatok második fejezet - színezett csibék.

 

Szegény állatok harmadik fejezet -  a motoros trükköket bemutató majom a külvárosban - miért is? Még zenei aláfestés is volt hozzá, már megörültem, hogy valami jó kis dobos házikoncertbe csöppenek, de nem, csak a pénzszerzés egy újabb furcsa módja, hogy egy majom csinál mindenféle bolondságot nekik, ruhácskákba felöltöztetve kis sisakkal, lánccal a nyakán....

A pénzszerzésnek más egészen furcsa formáit is láttam már - szegény kisfiúk az öledbe helyeznek az angkoton egy mocskos kis borítékot, amit meg lehet venni - gondoltam valami aranyos kis üzene vagy kép, vagy idézet lehet benne, így adtam egy kis aprót, kinyitottam, és csak üres kis koszos borítékok voltak, egyikben se volt semmi. És még vissza is kérte... A leggyakoribb, hogy fiatal srácok jönnek ukulelével, dobbal. A második leggyakoribb, hogy egy ilyen hangszóróval és mikrofonnal vannak felszerelve és valami borzasztó indonéz "mulatós" számot karaokéznak. Vannak kevésbé mindennapi produkciók is, például amikor a piros lámpa alatt eltáncol a zebrán egy férfi valami balinéz táncot, kifestve, balinéz nőnek öltözve, vagy amikor egy öreg bácsi az orrával furulyázik a forgalom közepén.

Csak, hogy egy igen pozitív élménnyel zárjam a sort: múlt héten éppen hazafelé sétáltam, ment le a nap, ami mindig gyönyörű szokott lenni a környéken, így ahelyett, hogy egyenesen hazamentem volna igyekeztem keresni egy helyet, ahonnan jól látszik a naplemente, de sajnos eltakarták a házak. Így egy kövön állva várakoztam, de felismerte a szándékomat egy helyi férfi, aki a tőlünk egy utcára épülő új mecset építésében vesz részt, és szólt, menjek a fel az építés alatt levő elzárt tetőre (a beton, illetve a meglepően erős bambuszszerkezet már fel volt húzva), és nézzem onnan. Segített megmutatni hol mászhatok fel, és a kupolva mellé lekuporodva néztem végig a naplementét. Így elég filmbeli módon zárult a nap, és pár újabb giccses naplementés képpel gazdagodott a fotótáram.