Az egész ott kezdődött, hogy Tiranak támadt az az ötlete, hogy ha már a többiek kaptak 3 hét szabadságot 2-4 ledolgozott munkanapért cserébe, akkor talán minket is tudnak nélkülözni vagy helyettesíteni pár napig, így megkérhetjük őket, hogy április elején adjanak pár szabadnapot , hogy a hétvégével együtt mi is elmehessünk Balira 5-6 napra. A többiek három hetes szabadsága korábban kezdődött, így ők vonattal közelítették meg Balit, Yogyakartában megállva, és így a reggeli repülőnknek köszönhetően mi előbb értünk oda, mint ők. Réka és én, a magyar olcsójánosok a couchsurfing mellett tettük le voksainkat, és mivel Balin mindenkinek olyan kicsi bérelt szobája van, aki ott lakik,ezért csak egy-egy vendéget fogadnak ezért nem tudtunk együtt lakni. Aki olvas most, és nem érti miről beszélek kanapészörfölés címszó alatt, annak annyit, hogy ez egy online közösség, egy weboldal alatt, amire ha felregisztrálsz és feltöltöd a profilod pár képpel, és személyes infoval, akkor fogadhatsz embereket a saját hajlékodba, illetve küldhetsz másoknak "felkérést" arra, hogy fogadjanak utazásaid során. Tehát ingyen szállás, de több annál, igazából arról szól, hogy a világutazók hogy ismerkednek meg egymással, lehet barátokat szerezni mindenféle országból, és annak reményében fogadni másokat, hogy egyszer viszonozzák kedvességedet a saját országukban. Eddig én volt couchsurfingelni Bécsben, Berlinben, Milánóban és Bandungban, mind fiatal srácoknál, akik nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak, mitöbb lelkesen körbevezetek a városukban. Mivel Balin egyedül kellett lakni, és az is fontos volt, hogy a többiek szállásához közel legyek (ami egy nagyon szép kis hotel volt a part közelében) ezért nemet és elhelyezkedést figyelembe véve írtam egy indonéz lánynak, aki el is fogadta a felkérésemet. Na, ez a couchsurfing élmény egyikünknek se úgy jött össze ahogy vártuk, a fogadóink egyáltalán nem voltak izgatottak, sőt mondhatjuk, magasról tojtak a fejünkre. Ez szerencsére nem volt olyan nagy gond, mert egész nap együtt voltunk a többiekkel, mi öten gyakornokok,és így nem volt sértődés abból, hogy nem töltünk időt együtt. De enemtörődömségük olyan mértéket öltött, hogy nekem is és Rékának is menedéket kellett keresnia többiek ágyában a hotelban, mert vagy nem segítettek hazatalálni és nem vették fel a telefont, vagy nem hagyták a kulcsot a ház körül elrejtve. De aztán mindkettőnk számára az ablak nyújtotta biztos megoldást, csak vicces volt, ahogy minden egyes alkalommal, amikor a vacsora és buli előtt visszamentem a csajhoz zuhanyozni, úgy közlekedtem, mint egy betörő.
Az alábbi képeket látható a hotel, ahol időnk nagy részét mi is töltöttük, úgyhogy a couchsurfing helyre szinte csak aludni jártunk; a képeket nézve gondolom érthető, hiszen a hotel gyönyörű volt, tradicionális balinéz kőfaragmányokkal és remek kis medencével.
A hotel medencéje. It's a hard life, ahogy Matt szokta mondani...
Tira és a mindig pontosan beütemezett "tanning"
Couchsurfing - Balin szó szerint. Ebben a szobában táboroztam egy argentin couchsurfer szörfössel.
Szóval az első napon, amikor megérkeztünk Kutába, medencéztünk, a töbiek megérkeztek, aztán naplementéig a strandon voltunk, ami csodálatos volt, egészen extázisban voltunk a boldogságtól, hogy itt "nyaralunk" együtt, messze a munkahelyünk apró bosszúságaitól, akiknek mindennel együtt hálásak lehetünk, hiszen ők engedtek el a melóból Balira.
Első este rögtön belevetettük magunkat az éjszakai életbe, Tira ismerőseinek hála rögtön tudtuk, hogy melyik helyen iszik az összes helyi és turista fiatal. Tira próbált minket felkészíteni az érkezés előtt, hogy Kuta olyan, mint egy pletykás falu, ő már csak tudja, hiszen két évig ott élt. De amikor olyanokkal riogatott, hogy ahogy leszáll a repülőröl, rögtön mindenki tudni fogja, hogy itt van, az exbarátját is beleeértve, azt hittem csak paranoiás. De nem. Úgy éreztem az első órákban, már ahogy a standon mászkáltunk, híre ment, hogy 3 új lány érkezett Tirával, figyelem figyelem, friss hús a piacon. A harmadik napona lányokkal táncoltam, azon a helyen hangos volt a zene, úgyhogy nem is beszélgettem senkivel. Egy srác körülöttem ólálkodott, aztán 10 perc múlva hozzám fordult azzal a kérdéssel, hogy honnan jöttem. Mondtam neki kurtán, hogy "Hungaria" (az indonézek ebből értenek), amire a következő válasz jött angolul. "Ó tehát akkár te angolt tanítasz Sukabumiban." Amit egyébként nem is reklámoztam, talán 3 embernek ha meséltem addig, és idáig jut a híre, egy random emberhez egy random szórakozóhelyen.
Az első bulis este fantasztikus volt, ez kellett nekük, hogy együtt táncoljunk, és kieresszük a gőzt. A további estéken csak ugyanarra a 3-4 helyre látogattunk el, ahol nagyjából ugyanazok az emberek voltk, és már úgy éreztem az arcok fele ismerős. Amiket kiemelnék: az este, amikor Matt előadta az "I feel shit" nevű dalát az Espresso bar-ban (video a Picasa webalbumban, aki kiváncsi rá); a reggae bar, ahol remek élőzene volt, bár ugyanazok a számok minden este, de az annál lelkesebb tömeg miatt különleges volt, és alz Alleycats, ami mindenki kedvenc alapozóhelye volt, szörfösökkel tömött, ahol mindenki műanyagpoharakból szürcsölte az italát, ezért duplán olyan feelingje volt, mint egy amerikai házibulinak. Egyébként a reggaenek hatalmas kultusza van Indonéziában (legalábbis Javan és Balin biztos), szinte minden helyi imádja és ismeri.
Kuta beach, yeah!
A naplementék se festettek rosszul. :)
Party in Apache
Mivel Kuta nyüzsgős és hektikus hely, tele napbarnított izmos szörfösfiúkkal, farmersortos kiszívott szőke hajú karcsú szörföslányokkal, szörfös márkák áruházaival, turistával, és azzal a pár nem kicsit nyomulós helyivel, akik bizniszt akarnak csinálni belőlük; ezért a kultúrából ott nem sokat kaptam. Indonéz beszédet nem hallottam, a turizmus a fő megélhetés, ezért mindenki beszél angolul, sokan egészen kiforrott ausztrál akcentussal, annyi az ausztrál. Ha szemkontaktust termetesz az utcán valamelyik boltossal, meg vagy lőve, akkor meg főleg, ha kifejezetten nézelődsz, annyira szeretnének valamit eladni. "Hello, how are you, beautiful" folyamatosan, ezt meg kell tanulni kezelni, a legjobb, ha nem válaszolsz de visszamosolyogsz vagy intesz. Persze a hinduizmust, a hivatalos vallást itt is komolyan veszik, és rengeteg nyoma van, kis szentélyek és templomok, mint mindenhol máshol Balin. Bali az egyetlen sziget Indonéziában, ami hindu maradt, míg a többi helyen a XIV. századtól az iszlám terjedt el. Az indiai hinduizmustól eltér, keveredik a helyi szokásokkal, hiedelmekkel. Minden reggel kirakják kis bambuszkosárkákban a felajánlásokat, a szemtélyek közelébe, de a járda közepén is vannak. Ezek igazából egészen művészi kompozíciók, ahol minden színnek egyedi szerepe van. Szerintük ezek a felajánlások kibékítik a gonosz szellemeket, emellett egészséget és jóllétet hoznak a házra. A balinézek szerint a jó szellemek a helyekben vannak, a rossz szellemek pedig a tengerből jönnek, így a szigeten a tenger és a hegyek tövében vannak a leggyönyörűbb templomok.
Felajánlások: mentos, cigi, virágok, füstölő...
Surf shops - ez itt a nyerő biznisz.
Kicsit felturbóztam a színeket...
...de a valódi kinézet se rossz.
Egyik nap tettünk egy hosszú sétát a parton és tökéletes helyet fedeztünk fel a naplemente megcsodálásához. Mások még valami eljegyési fotókat is készítettek mellettünk, bár nekem ez már kicsit túl giccses volt.
Postcard material.
Kezdődik a naplemente
Mintha odafotosoppoltak volna egy naplementés poszterre.
Az eljegyzési fotók - egyéni portrék is voltak. Mi ez ha nem egy kis túlzás? :D
Egy "könnyű" balinéz reggeli - nasi campur. Van itt minden: rizs, sült tészta, krumpli, zöldség, csirke, és empen (az a kockalakú izé, ami azt hiszem mogyoróból van).
Miután megindítottam a napot ezzel a bőséges reggelivel, végre eljött a nap, amikor útnak indultunk Uluwatu felé. A trv az volt, hogy robogót bérlünk, úgyis csak négyen akartunk menni, ami 2-2 embert jelent, kalandos, költséghatékony és egyszerű. Én leszögeztem, hogy biztos nem vezetem azt a masinát, főleg, hogy bal oldalas a közlekedés, mint Angliában, de Matt és Tuuli hősiesen magukra vállalták a sofőr szerepét. Fogalmunk sem volt merre tartsunk (én voltam az, aki nyomasztotta a többieket, hogy nézzük meg az útvonalat, elvégre egy idegen helyen vagyunk, pedig általában én szoktam ezt lazán kezelni), csak annyit tudtam meg egy helyitől, hogy a Sunset Driveon kell elindulnunk, követni a jeleket és egyenesen Uluwatuba érünk majd. A többieknek ez elég információnak bizonyult, így magabiztosan útnak indultunk. Persze nem úgy volt az, a Sunset Driveot ugyan megtaláltuk, irányba helyeztük magunkat, de a gyorsforgalmi úton lehagytuk a lányokat, aztán egy óriási körforgalom következett, ahol két kör után határoztuk el, merre tartsunk, aztán megálltunk hogy felhívjuk a lányokat. Illetve felhívtuk volna, de Réka telefonját előző nap lenyúlta egy motorol tolvaj, azaz letépte a válláról, Tuuli pedig a hotelben hagyta. Így jobb híján megérzéseink alapján továbbhaladtunk Uluwatu felé, hátha majd a templomnál összetalálkozunk, ha megtalálják a lányok is a helyes utat épségben. azt hittük teljesen rossz irányba megyük, aztán megláttuk az Uluwatu jelet, és nagyon fellelkesültünk, egészen addig amíg meg nem állított a rendőr. Matt rendesen meglepett minket, hiszen én magabiztosan ültem ott a kis leopárdmintás sisakomban, gondolva, hogy semmi szabálytalant nem követtünk el, amikor is Matt közölte, hogy nincs nála jogsi. Utólag kiderült a számomra, hogy nem csak a hotelben, vagy Sukabumiban, hanem egyenesen Angliában felejtette. Szerencésre egy kis kenőpénzzel megúsztuk, aztán továbbhaladtunk a gyönyörő ismeretlen utakon hegynek föl, és egyszercsak szembejött Réka és Tuuli. Rosszul is végződhetett volna a kettéválás, de itt nagyon megörültem, hogy egyben vagyunk, együtt vagyunk, és többet nem is hagytuk el egymást. Közös erővel megtaláltuk a templomot, ami egy sziklaszirten húzódik, gyönyörű volt, és tele volt túletetett majmokkal. Nem voltak a világ legaranyosabb teremtményei: lopósok voltak (látta őket sapka- és napszemüveg lopási akció közben), lusták voltak és nem túl barátságosak. Ennek ellenére mégis tüneményesek voltak a szemünkben, hiszen nem mindennap lát az európai magunkfajta szabadon majmokat csak úgy ellenni. Úgyhogy a fő viselkedésformáikat (banánevés, tetvészés, foglalkozás a kicsinyekkel) meg is örökítettem, alább lehet elolvadni a kismajmok láttán. A kedvencem, amikor az anya unott fejjel tartja az izgága kismajom farkát.
Készen a kalandra - megkaptuk a világ legnevezségesebb bukósisakjait. Réka fejénél kétszer nagyobb, de nekem nem lehetett panaszom a méretre.
Tuuli. Csak hülyéskedik vagy érthető módon be van tojva.
Ha ezt a szüleink látták volna. De amit utólag elmesélünk az már nem fáj...
Nem ad pacsit. El van foglalva a zsákmánnyal...
Remélem ezzel indulhatok az idei sajtófotó versenyen, Nature kategóriában.
Jé, üres. Valaki már megette.
Nem mész te sehová!
Templom a sziklán.
Réka nem nagyon izgatta fel magát az olyan dolgokon, mint a vallási előírások a ruházatra vonatkozóan.
Aztán unszolásunkra mégis elviselte a lila leplet.
Doesn't give a sh*t
Nem mindig barátságosak és cukik - ezen egyenesen majomvámpír
Chillin'
Ügyesen hámozzák a banánt
Tetvészés
A világ tetején - Matt morbid gondolatai szerint a legjobb hely öngyilkos ugráshoz.
Csimpaszkodnak
Nem tudják hogy kell az ételt udvariasan elfogadni
Hát ez egy tipikus 'inner joke'. Már ilyenjeink is vannak.
A templom után a Padang Padang beach felkeresésére indultunk, immár a lányokat minden kilóméteren bevárva. Matt úgy döntött, leparkol a murván, ami ráadásul lejtett, de aztán lecsúszott a keze a fékről, rá a gázra, így inkább bénán mintsem veszélesen de estünk egyet. Két véres sebbel gazdagabban folytattuk tehát utunkat a strandra, hogy a sós vízben jól kimarassuk a sebeinket. A tenger pont olyan színű volt, mint a Balit népszerűsítő promo fotókon lenni szokott, a víz kellemes, a háttérből szólt a hang drum, és még egy kis barlangot is felfedeztünk. A délutáni napban pedig mind aludtunk egy jót a parton. Ez volt a kedvenc napom Balin, jobban bejött ez a kalandos túra, és a kevésbé nyüzsgős utak, a templom és a strand.
A motorozás vége - de kemények voltunk.
Padang Padang beach
Hang drum zenész - a tökéletes aláfestés a píszes hangulathoz.
Kuta mindenféle nyugizás ellentétje, igazából a három dolog, amit csinálni lehet: beach, shopping & party. Ami így együtt jó volt, de majd amikor egyedül utazom, szerintem más helyekre, és hangulatra helyezem majd a hangsúlyt. Szinte gondtalan és boldog napok voltak, engem mégis itt ért el mióta itt vagyok először a hazavágyódás érzése úgy igazán először talán azért is, mert Balinak ezen az "elnyugatiasodott" részén voltunk, ahol sok minden emlékeztetett a környezetemre és az emberekre, akiket öt hónapra magam mögött hagytam, és messze vannak.
Partytime
Amire vágyom amikor visszatérek - érintetlenebb helyek, több kultúra, vallás, tánc, spiritualitás, művészetek. Amit láttam, az alapján biztos vagyok bene, hogy ezeket is megtalálom, csak nem Kután kell keresni. De nagyon örülök, hogy Kutatát viszont a lehető legjobb helyzetben látogattam meg: négy baráttal, minegy közös, szervezett, ajándék utazásként.
Kis szentélyek és tamplomok - megunhatatlan.
Health juice - mango, apple, passion fruit and red grape
Minden jó, ha a vége jó, a sérülések ellenére szánk mosolyra görbül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése